Hogyan váljunk sikeressé?
A sikeres ember jellemzői: kitartó, magabiztos, pozitív gondolkodású, elhivatott, önképző, keményen dolgozó, céltudatos, pontos, előre tervező, megbízható. A sort még hosszan folytathatnám, de inkább nem teszem.
Mi a siker pontos definíciója? Kit tartunk sikeresnek?
A siker mindenki számára mást jelent, ami nem baj, de mindenképpen elgondolkoztató. Valakinek már az siker, hogy el tudja magát tartani és képes a lehetőségeihez mérten élni, éldegélni. Más azt tartja sikernek, ha a munkahelyén megbecsülik, jó pozícióban biztos hátteret tud magának teremteni. Valaki akkor érzi magát sikeresnek, ha minden idejét a családjával tudja tölteni annak ellenére, hogy az anyagi dolgok háttérbe szorulnak.
Én szerintem a siker a következőképpen néz ki: mindenre van időm és úgy töltöm el azt ahogy én szeretném, az anyagi helyzetem nem gátol meg semmiben. A munka és a szabadidő nem létező fogalmak, mert a munka és a pihenés egy és ugyanaz, mivel a munkám a hobbim.
A siker nem merül ki abban, hogy megteremtjük a biztos anyagi hátteret és olyan munkánk van, ami nem kötött időben, tehát nem kell napi 8 órában foglalkozunk vele. Az ember közösségi lény, így szüksége van társra, társaságra. A tökéletes siker, ha az üzleti és a magánélet is kiegyensúlyozott.
Hogyan legyünk sikeresek?
Szeretném megmutatni, hogy sikeresnek lenni nem nehéz. Nem állítom azt, hogy könnyű, de a tudatosan felépített életvitel lerövidíti a sikerhez vezető utat. Rengeteg munka és tanulás szükséges ahhoz, hogy kilépjünk a megszokott életünk és képesek legyünk változni. Sokan nem bíznak magukban és így nem tudnak változni. Tervezzünk és valósítsuk meg álmainkat. Fontos szempontok: egészség – sport, alvás és étkezés; bevételek – munka = hobbi; idő = munka = hobbi = ott és akkor, amikor én szeretném.
Ajánlott bejegyzések :
A sikerhez vezető út hosszú és rögös, de mindenképpen tudnunk kell hova tartunk és mit szeretnénk elérni. Tudnunk kell hogyan motiválhatjuk partne ...
A sikerhez vezető út könyvekkel van kikövezve. Ezeket szeretném ajánlani és röviden bemutatni. A célom, hogy megkönnyítsem a ti fejlődéseteket. A ...
Életem legnagyobb filmjei közé sorolhatom a Berlin Calling című német drámát. Mindenki számára köztudott, legalábis ismert tény, hogy a DJ-k nem ...
Google AdWords kampányok a gyakorlatban nem olyan egyszerűek, mint ahogy azt egy oktatóanyagban leírják. Rengeteg tapasztalatra van szükség. Mivel ...
A napokban designváltásnak tűnő változást vehettek észre a szemfülesebb emberek a Google oldalain. Megjelent egy fekete sáv, ami eddig is jelen vo ...
Rövid: http://www.purpleonlinemedia.hu/?p=62
Írta: Sipőcz Norbert - 2011 ápr 14.
Kategória: Siker(es) tervezés(e).
Iratkozz fel a hírfolyamra: RSS 2.0.Szólj hozzá!
Fotógaléria
-
IT logók, amiket használunk …
-
Szeretjük
-
Kedvenc városaink: Barcelona
-
Tájképek
-
Weboldalak főoldalai
-
Facebook oldalak vendégfogadó fülei
Lap.hu oldalak
24.lap.hu
30y.lap.hu
ageofempires.lap.hu
alien.lap.hu
beargrylls.lap.hu
beckham.lap.hu
belga.lap.hu
beugro.lap.hu
csempeszet.lap.hu
ematematika.lap.hu
erosember.lap.hu
fps.lap.hu
gorbiczanita.lap.hu
guitarhero.lap.hu
halflife.lap.hu
jamescameron.lap.hu
kaukazus.lap.hu
kevinspacey.lap.hu
kiscsillag.lap.hu
kudo.lap.hu
maddennfl.lap.hu
mikszath.lap.hu
pal-utcai-fiuk.lap.hu
paso.lap.hu
pendulum.lap.hu
redalert.lap.hu
redhotchilipeppers.lap.hu
scooter.lap.hu
systemofadown.lap.hu
tekken.lap.hu
